Az ágazati bértámogatási programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi - írták.
 
A közlemény szerint a kormány előzőleg a március elején életbe lépett veszélyhelyzeti intézkedések miatt  bezárásra kényszerült szektorokra is kiterjesztette a támogatást. A kibővített körből 50 ezer dolgozóra igényeltek állami hozzájárulást, a legnagyobb számban a ruházati kiskereskedelemből.
 
A gazdaság fokozatos újraindításával a kedvezményezettek ismét a korábbi szabályozás szerint élhetnek a lehetőséggel. Az ágazati bértámogatást így májusra alapvetően a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők igényelhetik. Aki eddig is kapta, annak semmit nem kell tennie, automatikusan utalják számára az újabb összegeket is. Aki a továbbiakra nézve lemondana a lehetőségről, ezt még ma jelezheti a kormányhivataloknál - áll a közleményben.
 
A támogatást igénylők közel háromnegyede a legnagyobb próbatételnek kitett vendéglátásban és szálláshely-szolgáltatásban dolgozik. A támogatott cégek 94 százaléka mikro-, kis- vagy középvállalkozás. A legtöbb munkavállaló megtartását a fővárosban, Pest, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyékben segítette a program - tették hozzá.
 
Bodó Sándor kifejtette: "A munkahelyvédelmi intézkedések sikeresek, hiszen a  foglalkoztatottak száma ismét meghaladja a 4,6 millió főt Magyarországon. Ez az érték nemcsak a tavalyi, hanem a két évvel korábbi, 2019 márciusi adatnál is magasabb. A regisztrált álláskeresők száma napról-napra csökken, már a 280 ezret közelíti, a magyar munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb Európában" - közölték.
 
Az államtitkár a közlemény szerint hozzátette: "Az elsődleges munkaerőpiacon az egy évvel korábbi szinthez képest 16 ezerrel többen dolgoznak. A foglalkoztatás kiemelkedő mértékben bővült a jövőorientált szektorokban, az IT ágazatban több mint 34 ezerrel, az oktatásban közel 30 ezerrel és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységben mintegy 26 ezerrel. A vírusválság nem törte meg a keresetek növekedésének ütemét sem, a hazai bérek még mindig 9 százalék körüli mértékben emelkednek. A gazdaság fokozatos újraindítása további fellendülést hozhat a betöltött munkahelyek számában is."