A Magna Cum Laude együttes frontembere kifejtette: előfordult, hogy az idei dalválasztó műsor 30-as mezőnyébe beválasztott szám előadója sokkal jobbnak tűnt az előzsűrizéskor hallott felvételen, mint később élőben, de az ellenkezője is megtörtént: a korábban kevésbé tetszett produkció a showműsorban felértékelődött.

 "A stúdióban sok mindent lehet cicomázni, de a színpadon derül ki, mire képes egy előadó. Az persze előfordul, hogy valaki valamilyen betegség, hirtelen megfázás miatt nem tudja hozni a formáját. Ha ez hallatszik a hangon, akkor a helyzetet belekalkuláljuk az értékelésbe és a pontszámba" - fűzte hozzá Mező Misi.

 Az énekes A Dal 2019-ben elhangzó számok szövegeiről kiemelte: nem az a baj, ha olyan témákról hallunk, amelyek nagyon gyakoriak a dalokban, hanem az, ha a szövegek közhelyesek. "A zsűriben hangot kell adnunk annak, ha az elhangzó dal szövege nem képvisel minőséget. Az új előadók akkor járnak jól, ha megmutatják hozzáértőknek, amit írtak és figyelembe veszik a tanácsukat, mielőtt véglegesítik a szöveget. Ilyenkor az egót háttérbe kell tolni" - jegyezte meg.

 Mező Misi zenekara, a népszerű Magna Cum Laude február 15-én ünnepli huszadik születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában. A frontember elmondta: tavaly nyár óta készülnek erre az estre. "Huszonnégy dalt választottunk a különleges alkalomra, több mint két órát fogunk játszani. Vendégként velünk lesz a Vivat Bacchus a cappella együttes, a Magyar Virtuózok vonósnégyes, Ökrös Károly harmonikás-zongorás, akivel a Budapest Bárban játszom együtt és Ferenczi György, aki nemcsak énekelni és szájharmonikázni, hanem hegedülni is fog" - beszélt a részletekről.

 A Dal 2019 első elődöntője szombaton 19 óra 30 perctől lesz látható a Duna Televízióban és a Duna World képernyőjén. Színpadra lép az Acoustic Planet (daluk címe: Nyári zápor), Deniz (Ide várnak vissza), a Konyha (Százszor visszajátszott), Petruska (Help Me Out of Here), a The Middletonz (Roses), a The Sign (Ő), a USNK (Posztolj), Vavra Bence (Szótlanság), valamint a yesyes (Incomplete).

 A dalválasztó show zsűrijében Mező Misi mellett Vincze Lilla előadó, dalszerző, zenepedagógus, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője; Both Miklós Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő és Nagy Feró énekes, szövegíró, a Beatrice frontembere szerepel. A Dal 2019 két műsorvezetője Dallos Bogi és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.