Februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, a piac 2,9 százalékot várt.

Az egyszeri és szezonális hatásokkal érintett termékektől megszűrt úgynevezett maginfláció 3,5 százalékra emelkedett a januári 3,2 százalékot és a decemberi 2,8 százalékot követően. A maginfláció hat éve, 2013. februárban volt ennél magasabb, 3,6 százalék, 2018 februárjában 2,4 százalékot mértek.

Egyértelműen az élelmiszerek 5,2 százalékos éves szintű drágulása húzta februárban legnagyobb mértékben az inflációt, ami a maginfláció emelkedésére is hatott. Az idényáras élelmiszerek ára 23,3 százalékkal nőtt februárban. Az üzemanyagok árában 12 hónap alatt 1,6 százalékos csökkenést mértek, tehát kisebbet a januári 3,0 százalékosnál, az előző hónaphoz mérve viszont október óta először emelkedett a benzinár februárban 0,9 százalékkal, ami szintén felfelé húzta a múlt havi alapmutatót.

Az adatok megjelenése után elemzők rámutattak: a fogyasztói árak emelkedése februárban felülmúlta a várakozásokat, a maginfláció mellett a 3,2 százalékos adószűrt maginfláció is jóval meghaladta a 3 százalékos jegybanki célt.

Az MNB Monetáris Tanácsa márciusi kamatdöntő ülésén az alapkamatot ugyan változatlanul hagyta, de szigorított a monetáris kondíciókon, szűkítette a kamatfolyosót és csökkentette a kiszorítandó likviditást.

Matolcsy György jegybankelnök a kamatdöntést követő sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az MNB elérte inflációs célját, nem indít új monetáris ciklust, monetáris politikájának jellege, karaktere laza marad. Megjegyezte, hogy az intézkedésekkel az MNB megtette az elégséges és szükséges lépéseket.

A jegybanknak a kamatdöntést közvetlenül követően kiadott márciusi Inflációs jelentése a korábbi 2,9 százalékról 3,1 százalékra emelte az idei évre szóló éves átlagos áremelkedési prognózist, 3,5 százalékról 3,8 százalékosra az éves maginfláció várható mértékét. A jelentésben javított a gazdasági növekedés idei mértékére vonatkozó előrejelzésén, 3,5 százalék helyett 3,8 százalékos GDP-növekedést vár.