Novák Katalin a július elsején életbe lépett akcióterv legfrissebb eredményeiről közölte: óriási és egyre növekvő az érdeklődés a családalapítást segítő kedvezmények iránt, eddig közel tízezer család tudott élni a program által kínált valamelyik lehetőséggel.

Ismertetése szerint idáig mintegy kétezren igényelték a babaváró támogatást, a nagycsaládosok autóvásárolási támogatására csaknem ötezren jelentkeztek.

Novák Katalin kifejtette: július elsejével nyílt meg annak lehetősége, hogy a második gyermek érkezésekor a fennálló ingatlanfedezetű jelzáloghitelekből egymillió forint jóváírását lehet kezdeményezni. Harmadik gyermek érkezése esetén négymillió forintot, minden további gyermeknél pedig további egy-egy millió forintot engednek el a lakás jelzáloghitelből.

Ezzel a lehetőséggel az elmúlt két hétben annyian éltek, mint összesen az utóbbi másfél évben – hangsúlyozta az államtitkár, aki felidézte: 2018 januárja óta a harmadik gyermek érkezésekor egymillió forintot jóváírnak a fennálló jelzáloghitelekből. Ez a lehetőség bővült most ki a családvédelmi akciótervben – mutatott rá Novák Katalin, aki szerint a jelzáloghitel elengedés – az eddiginél szélesebb körben – sokakat szólított meg.
    
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a lehetőséget a kormányablakokban kell igényelniük azoknak a családoknak, akik gyermeket várnak és lakáshitelük van.
    
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) használt lakásokra is kiterjesztett kamattámogatott kölcsönlehetőségének számairól – a bankszövetség hónapról hónapra összesített adatai alapján – később adnak majd tájékoztatást – jelezte a politikus.
    
Novák Katalin azt reméli, hogy a következő időszakban is zökkenőmentesen zajlik majd a családvédelmi akcióterv minden támogatásának igénylése, a szerződések megkötése és a pénzek folyósítása, hogy „ezen keresztül is minél több fiatal családalapítását tudjuk segítni azok mellett, akik már gyermeket nevelnek Magyarországon”.