A természettudományi látvány- és tanulmánytár, valamint múzeumpedagógiai helyiség kialakításával a cél a Kazinczy Ferenc Múzeum közoktatást támogató tevékenységének bővítése volt. A korábban ki nem állított gyűjteményi anyag tudományos és ismeretterjesztő feldolgozásával az új tér a műtárgyak széleskörű hasznosítását szolgálja - olvasható a közleményben.
 
Mint írják, a korszerű, iskola- és környezetbarát szemlélettel kiépített oktatóteremben differenciált ismeretközvetítés valósítható meg az egyes korosztályoknak megfelelő módszerekkel. A mintegy 31 négyzetméteren többek között látványtári vitrineket, foglalkoztató és szemléltető eszközök tárolására alkalmas szekrényeket, könyvespolcokat és székeket szereztek be. A vitrinekben kiállítják a Zemplén területére jellemző állatok preparátumait, a fiókokban pedig az újonnan létesített rovardobozokban tárják az érdeklődők elé a környék rovarvilágát. A projekt keretében infokommunikációs eszközöket szereztek be, amelyek lehetővé teszik, hogy a kivetítővel egybeépített mikroszkópi kamerák segítségével mikroszkopikus élőlényeket is be lehessen mutatni.
 
A Petőfi Irodalmi Múzeum a múzeumi és levéltári intézményrendszer tanulást segítő infrastrukturális fejlesztései tárgyú felhívásra adta be pályázatát még 2016-ban, mely az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) támogatásával valósult meg az intézmény sátoraljaújhelyi filiáléjában, nettó több mint 42 millió forintos összeg felhasználásával. A Zempléni Természettár szeptembertől várja a foglalkozásra érkező tanulókat, oktatókat és minden kíváncsi érdeklődőt - áll az összegzésben.