A projekt keretében Sátoraljaújhelyen folytatódik a vár régészeti feltárása, valamint új kiszolgáló épület, vizesblokk, játszótér, sétaút épül. A fogadóépületben kiállítótér és kávézó kap helyet, a tervezett kiállítás a vár és a környéki várak történetét mutatja majd be, míg a sétaút mentén információs táblákon a természeti értékekről olvashatnak a látogatók.
 
Boldogkő várában az 1300-as évek közepén épült palotaszárnyat az eredeti állapotnak megfelelően állítják helyre. Az emeleten visszaépülnek a boltozatok, eredeti méretében rekonstruálják a 19 méter hosszú lovagtermet, illetve a hozzá kapcsolódó lakótermet. Visszaépül az északkeleti torony, ahol az eredeti helyszínen egy korabeli eszközökkel, tűzhellyel felszerelt konyha is elkészül. A projekt része a vár külső és belső díszkivilágítása is, valamint a kaputorony melletti várpincében modern, audiovizuális eszközökkel felszerelt, több látványos kiállítást terveznek.
 
Megépül egy korszerű fogadóépület is, amelyet a táj érintetlenségének megőrzése érdekében a vár alatt található középkori étterem meglévő terasza alá, az épülettömeg döntő részét a földbe rejtve helyeznek el. Itt pénztár-információ, vizesblokkok, ajándék- és helyi termék bolt, valamint kávézó szolgálja majd a turisták kényelmét. A parkolótól a várhoz vezető régi közlekedési útvonalak egy része megszűnik, a fejlesztés során kialakított új útvonal a fogadóépülethez kalauzolja a vendégeket.  
 
A Rákóczi-örökség emblematikus színhelyén, a sárospataki várban azok az épületrészek újulnak meg, amelyek rekonstrukciójára eddig nem nyílt lehetőség. A vár meglévő kiállítótereihez kapcsolódóan egy ötnyelvű alkalmazást fejlesztenek ki. Emellett két új állandó kiállítótér is megnyílik, amelyek egy 21. századi interaktív, élményorientált állandó kiállításnak adnak majd helyet.
 
A projekt célja a településen lévő jelenlegi attrakciók színvonalának emelése, modernizálása, a látogatók számának növelése, illetve a szezonalitás csökkentése.