Soltész Miklós több szempontból is szimbolikusnak nevezte a templomot. Utalt az annak helyet adó lakótelep házainak elrendezésére, amelyek a levegőből nézve az CCCP feliratot adják ki. "A Szovjetuniónak, a kommunizmusnak egyik fő törekvése volt, hogy a hitet, a vallást, a kereszténységet teljesen kiirtsa, megszüntesse és ott, ahol új lakótelepet (...) építettek, nem is engedték templom építését" - fogalmazott.
 
Az államtitkár szerint szimbolikus, hogy harminc évvel a rendszerváltoztatás után sikerült ide, egy volt bútorraktárból, későbbi konditeremből templomot építeni, amely Szent II. János Pál nevét vette föl. Ő volt az, aki erőteljesen küzdött a kommunizmus ellen, aki fölemelte a szavát a liberalizmus azon támadásai ellen is, amelyek megint csak a kereszténység ellen történnek - mondta Soltész Miklós.
 
"Öröm számunkra, hogy ellentétben azzal a nyugat-európai nagyon szomorú gyakorlattal, mely szerint templomokat sorra bezárnak, alakítanak át például mulatókká, edzőtermekké, ennek az ellenkezője zajlik Magyarországon" - jelentette ki Soltész Miklós. 
 
Az államtitkár azt mondta: biztos abban, hogy ami támogatást a kormány az egyházaknak ad, most épp itt a katolikus egyháznak, az lelkileg is és az ország nemzeti hite szempontjából is fontos és nagy jelentőséggel bír.
 
A vasárnapi templomfelszentelésen Mieczyslaw Mokrzycki lembergi érsek Ternyák Csaba egri érsek oldalán mutatott be ünnepi szentmisét.