Mint mondta, a cél változatlan: Albániával és Észak-Macedóniával egyaránt szeretnék elindítani a csatlakozási tárgyalásokat, a kormányközi konferenciák a tervek szerint júniusban indulhatnak. Azzal kapcsolatban, hogy Bulgária továbbra is blokkolja a csatlakozási tárgyalások hivatalos indulását Észak-Macedóniával, elmondta: mindent megtesznek a helyzet megoldására, ám ha nem sikerül, akkor el kell gondolkozniuk azon, hogy csak Albániával indulnak el a kormányközi konferencián. Mint fogalmazott, egy kétoldalú vita miatt nem akasztható meg az egész bővítési folyamat.
 
A biztos, aki a múlt héten munkalátogatást tett a Nyugat-Balkánon, kitért arra, hogy az Európai Unió által a térségnek biztosított 651 ezer adag Pfizer-vakcina nagyot lendíthet az érintett országok koronavírus-járvány elleni védekezésének hatékonyságán. Jelezte: dolgoznak azon, hogy más, az EU-ban forgalmazási engedéllyel bíró oltóanyagot is eljuttassanak a térségbe, és úgy vélte, erre lesz is lehetőség, hiszen folyamatosan bővül a gyártás.
 
Arra a kérdésre, hogy tervezik-e az EU-s szomszédságpolitika célországainak oltóanyaggal való ellátását, Várhelyi Olivér elmondta: a keleti partnereknek is akarnak oltóanyagot vinni, lehetőleg ugyanazzal a megoldással, mint azt a nyugat-balkáni államok esetében tették.
 
"A tervek szerint az Európai Bizottság a lengyel kormány közvetítői szerepe mellett mintegy másfél millió dózis oltóanyagot juttat el hamarosan Keletre. További jó hír, hogy a lengyeleket Magyarország fogja segíteni a kezdeményezésben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levélben ajánlotta fel a bizottságnak, hogy Magyarország a légi szállítási kapacitásával segítené a vakcinacsomag célba juttatását" - mondta az EU-biztos a Magyar Nemzetnek.