30 százalékos béremelés a szakképzésben dolgozó pedagógusoknak
A szakképzés erősítése részeként a kormány kiemelt megbecsülést és kiemelt bérezést kíván biztosítani a szakképzésben dolgozó pedagógusoknak. Ezért jövő júliustól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a...
Erős forgalomra számítanak az áruházláncok az ünnepek alatt
Erős karácsonyi forgalomra számítanak az áruházláncok, a kiskereskedelem átlagos növekedési ütemét továbbra is meghaladja az iparcikkek forgalmának bővülése.
A Tanítsunk Magyarországért program hatása már érzékelhető
Már érzékelhető szemléletformáló hatása van a kistelepülésen élő általános iskolásokat tanulmányaik folytatásában és a munkaerőpiacon való tájékozódásban támogató Tanítsunk Magyarországért programnak...
Sok ezer nyugdíjas jut pluszpénzhez
Nyugdíjasok meglehetősen nagy csoportjának kedveznek azok a járulékszabályok, amelyeket szerdán szavazott meg az Országgyűlés - mondta a Magyar Nemzetnek Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára.
Ötvenhárom állami kórház szülészetét fejlesztik
Ötvenhárom közfinanszírozott egészségügyi intézmény szülészetét fejlesztik 3,3 milliárd forintból-...
Munkanap-áthelyezés miatt módosul a vonatközlekedés a hétvégén
Pénteken a munkanapra, szombaton pedig a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok a szombati...
2020-ban is lesz nyugdíjemelés
Jövőre is garantált az inflációkövető nyugdíjemelés. Mivel a jövő évi költségvetés 2,8 százalékos...
Érkezik a nagyszülői gyed
Megszavazta az Országgyűlés azokat a törvénymódosításokat, amelyek lehetővé teszik a nagyszülői gyed...
Juh, kecskehús és tejtermékek fogyasztását ösztönző kampányt indít a kormány
Juh- és kecskehús, valamint tejtermékek fogyasztását ösztönző kampányt indít a kormány, amelynek célja, hogy az erősen exportorientált ágazat termékei utat találjanak a magyar fogyasztókhoz is - mondta szerdán az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.
Megjelent a Foglalkoztatásbővítés ösztönzése című pályázati felhívás
Megjelent a Foglalkoztatásbővítés ösztönzése című pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és...
Új korszakba lépett a postai szolgáltatás
Az elektronikus kézbesítő rendszer bevezetése új korszakot jelent a postai szolgáltatások körében -...
Január 7-éig használhatók a decemberi helyközi bérletek
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése nyomán a 2019 decemberére szóló dolgozó- és tanuló...
Teltház lesz karácsonykor a szállodákban
Teltház lesz karácsonykor a szállodákban, a forgalom a tavalyinál 8-10 százalékkal magasabb lehet - mondta a...
Egymilliárdos bírságot szabott ki a Facebookra a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki a Facebookra – ez az eddigi legnagyobb összegű, fogyasztóvédelmi ügyben kiszabott bírság a versenyhivatal történetében.
Meghirdették az idei Magyar innovációs nagydíj pályázatot
Meghirdették a 28. Magyar innovációs nagydíj pályázatot.
Még érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást
Még decemberben is érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást, így a járvány kezdetéig biztosan van...
Január közepéig lehet jelentkezni a kárpát-medencei Hungarikum vetélkedőre
Január közepéig jelentkezhetnek a Kárpát-medencei általános iskolák 7. és 8. osztályos, valamint a...
A kormány a következő években is folytatja a vállalkozásbarát gazdaságpolitikát
A megfelelő gazdaságpolitikának és a magyar vállalkozások elmúlt években nyújtott munkájának köszönhető,...
Újabb fejlesztések várhatóak a Magyar Postánál
Újabb fejlesztések várhatók a Magyar Postánál - mondta a szervezet szóvivője.
Elkezdődött a 130. országos énekesmadár-etetési szezon
Elkezdődött az énekesmadár-etetési időszak fő szezonja, amely hazánkban az első őszi fagyok beköszöntétől...
Ellopták a karácsonyt a városban
A sátoraljaújhelyi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy helyi, mezőgazdasági üzlet udvaráról...
Kissé mérséklődik a hideg a hétvégén
Jellemzően borult, párás idő lesz a hétvégén. Kissé mérséklődik a hideg, ahol naposabb lesz az idő, ott...
Középosztálybeli gyerekek is kerülnek emberkereskedők csapdájába
Középosztálybeli családok gyermekei is bekerülnek az emberkereskedelmi hálózatok csapdájába, tehát...
Bérletet is lehet vásárolni a MÁV mobilalkalmazás segítségével
A menetjegyek mellett már bérletet is lehet váltani a MÁV-applikáción keresztül: az új funkció kezdetben az Android operációs rendszert használó eszközökkel érhető el, az iOS-t használók pedig várhatóan február 15-től vehetik igénybe az új szolgáltatást - közölte a MÁV-Start.
Megújult Pusztafalu idősek otthona és bővült könyvtára
Megújult Pusztafalu idősek otthona és bővült a könyvtára, az intézményeket szerdán adták át az alig...
Év végéig lehet fizetni a régi tízezer forintosokkal
Már csak 2019. december 31-ig lehet a készpénzes vásárlásoknál a régi 10 000 forintos bankjegyekkel fizetni,...
Vers- és esszéíró pályázatot hirdetnek fiataloknak
Vers- és esszéíró pályázatot hirdet 16-25 éves fiatalok részére Elcsendesülés címmel, a költészet napja...
Ismét lehet pályázni az ország legszebb betleheme címre
Ismét kiírta a Magyarország legszebb betleheme elnevezésű pályázatát a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)...
Ifjúsági koncertsorozat indul a Lázár Ervin Program keretében
Az iskolai tantervet egészíti ki az idén elindult Lázár Ervin Program, amely valamennyi általános iskolás diák számára lehetővé teszi, hogy évente egyszer ingyen eljuthasson színházi, tánc- vagy cirkuszi előadásra. A kezdeményezésnek köszönhetően egy ifjúsági koncertsorozat is megvalósulhat.
Megfeleltek az előírásoknak a vizsgált csokimikulások
Mind a 22 féle csokimikulás megfelelt az előírásoknak, amelyeket az Innovációs és Technológiai Minisztérium...
Együttműködés keretében segíti az OTP Bank a megyei jogú városok fejlesztését
Partnerségi megállapodást kötött a Megyei Jogú Városok Szövetsége és az OTP Bank. A hitelintézet az...
Minőségi bérrendszert kívánnak bevezetni a szakképzésben
Minőségi bérrendszert, feladatfinanszírozást kívánnak bevezetni a szakképzésben, a béremelésre a kormány 35...
Mától kezdődik a Katolikus Karitász egyhetes szolidaritási akciója
Vasárnap kezdődik a Katolikus Karitász Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű, egyhetes szolidaritási...
Vasárnaptól vásárolhatók meg a 2020-as úthasználati jogosultságok
A jövő évre érvényes megyei és országos úthasználati jogosultságok vasárnaptól vásárolhatók meg, az ideiek január 31-ig érvényesek – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.
Csaknem automatikus lesz a születési és a jogosítványszerzési ügyintézés
Szinte automatikussá válik a gyermekszületéssel, a házassági névváltoztatással, az elhalálozással, valamint...
Advent a várakozás, a lelki felkészülés időszaka
Vasárnap kezdődik az advent, a karácsonyra történő lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka. A...
Több közösségi rádió részesült támogatásban
Huszonhét közösségi, kisközösségi és kereskedelmi rádió részesül összesen 76 millió forint támogatásban...
Fényvisszaverő mellényeket és villogókat oszt a rendőrség pénteken
Fényvisszaverő mellényeket, karpántokat és villogókat oszt a rendőrség pénteken, a Látni és látszani...
Lehűlés várható a hétvégén
Lehűlés várható a hétvégén. Vasárnap, december első napján néhol akár mínusz 8 Celsius-fokig is lehűlhet a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A vízhálózat téliesítésére figyelmeztetnek
Az előrejelzések szerint a jövő héten megérkezik a téli hideg, emiatt szükséges a vízmérők, valamint a...
Ingyenes felvételi felkészítő program indul
Irány az egyetem 2020! elnevezéssel ingyenes felvételi felkészítő programot indít az Emberi Erőforrások...
Kiemelten ellenőrzi a webáruházakat a fogyasztóvédelem
Idén is kiemelten ellenőrzi a webáruházakat a fogyasztóvédelmi hatóság és az Innovációs és Technológiai...
Csaknem minden előfizető számára elérhető lesz az egy gigabites sávszélesség
Minden közintézmény és a háztartások több mint háromnegyede számára elérhető lesz 2025 végére az egy...
Már lehet pályázni az új gyakornoki programra
Már beadhatók a támogatási kérelmek az Új gyakornoki program című pályázati felhívásra - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
1961 óta több mint 6700-an teljesítették a kéktúrát
Több mint 6700-an kapták meg 1961 óta az Országos Kéktúra teljesítéséért járó jelvényt - mondta el Tassy...
Kampányt indít az ORFK a kapcsolati erőszak megelőzéséért
A kapcsolati erőszak megelőzéséért kampányt indít az Országos Rendőr-főkapitányság az Országos...
Várhatóan 2025-re fejeződik be a füzéri vár felújítása
Várhatóan 2025-ben fejeződik be a füzéri vár felújítása, amely a Nemzeti Várprogram első teljesen befejezett...
Elindult a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram
Már jelentkezhetnek a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramra azok a fiatalok, akik a világ legjobb egyetemeire...
Otthonhoz jutást segítheti az újabb gazdaságvédelmi lépés
A Gazdaságvédelmi akcióterv újabb pontja vált érvényessé, január elsejétől áfa-visszatérítési támogatás jár a kistelepüléseken építkezőknek ötmillió forintos összeghatárig - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Közlönyben megjelent jogszabályról.
Felhajthatja az agglomerációs telekárakat egy új illetéktervezet
Az elmúlt évek óriási, a fővárost és a megyeszékhelyeket különösen érintő ingatlanár-emelkedése...
Jelentős támogatás a diabétesszel élő gyermekek és családjaik számára
Jelentős támogatásokat kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek és családjaik a kormány új...
Indul a fotópályázat közönségszavazása
Elindult a magyar kormány által meghirdetett Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazása, melynek...
Ennyibe kerülnek a legolcsóbb új lakások
Budapesten belül a XVIII. és XXIII. kerületben vannak 500 ezer forintnál alacsonyabb négyzetméteráron megvehető...
Száraz, napsütéses idő lesz a hétvégén
Száraz, jellemzően napsütéses idő lesz a hétvégén, a hajnali órákban viszont már többfelé lehet fagypont körül a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Folyamatosan növelni kell a hulladékok újrahasznosításának mértékét
Az uniós irányelveknek megfelelően folyamatosan növelni kell a településeken keletkező hulladék...
Technológiai támogatásra pályázhatnak kkv-k
A mikro-, kis- és középvállalkozások csütörtöktől adhatják be a támogatási kérelmeiket technológiai...
Sárospatakon is bemutatták a Szalkai-kódex reprint kiadását
Nagy szívességet tett az utókornak Szalkai László egykori esztergomi érsek azzal, hogy sárospataki diákkori...
Tavaszra elkészülhet a gyermekvédelmi stratégia
Várhatóan tavaszra elkészíti a kormány a gyermekvédelmi stratégiát – mondta az Emmi család- és...
Péntektől várja az adományokat karácsonyra a Magyar Élelmiszerbank
Három napon keresztül, péntektől vasárnapig várja a lakosság élelmiszeradományait országszerte mintegy 120 településen, több mint 200 áruházban a Magyar Élelmiszerbank Egyesület.
Öt év börtön járhat fenyegető üzenetekért és videókért
Emberölés előkészületének minősül a gyilkossági szándék közzététele: akár ötévi szabadságvesztés is...
A baromfi- és húsmarha-támogatások javítják az agrárium teljesítményét
A baromfi ágazat és a húsmarha támogatási keretösszegének emelése amellett, hogy a gazdálkodók számára...
Összesen 410 akcióval hívják fel a figyelmet országszerte a hulladék csökkentésére
Csaknem duplájára nőtt – a tavalyi 226-ról idén 410-re – az Európai Hulladékcsökkentési...
Program indul a gyermekvédelem és a vendéglátás összekötésére
Mosolyt fakaszt néven országos program indul a gyermekvédelem rendszerében lévő fiatalok és a vendéglátás...
Törekedni kell a helyes antibiotikum-használatra
Törekedni kell a helyes antibiotikum-használatra az egészségügyi ellátás során, és ebben mind a lakosságnak, mind pedig a szakembereknek nagy szerepük és felelősségük van - mondta az egészségügyért felelős államtitkár.
Jónak lenni jó! - Idén a koraszülöttek mentését támogatja a műsor
Idén a koraszülöttek mentését támogatja a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű műsora, amelynek...
Meghosszabbították az Országos Vállalkozói Mentorprogram jelentkezési határidejét
A nagy érdeklődésre való tekintettel november 30-ig meghosszabbította az Országos Vállalkozói Mentorprogram...
Folytatódnak a gazdaságösztönző adóintézkedések
Az egységes tb-járulékrendszer kialakítása korszakos jelentőségűnek nevezhető, mert garantálja a...
Segíti az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket és szüleiket a kormány
Több új intézkedéssel is segíti a kormány az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekeknek és őket gondozó...
Soha nem látott mértékben újult meg a magyar egészségügy
Soha nem látott mértékben újult meg a magyar egészségügy és ez a jövőben is folytatódni fog - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára.
A járművek téli felkészültségét ellenőrzik a jövő héten
A téli átállással kapcsolatos fokozott ellenőrzést végeznek az autópályákon és a főutakon november 19. és...
Módosul a menetrend a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon
Változik a menetrend a Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon november 16-ától december 7-ig a Budapest-Hatvan vonal...
Marad az ilyenkor szokásosnál melegebb idő
Marad az ilyenkor szokásosnál melegebb idő, helyenként 20 fokig is melegedhet a levegő a hétvégén - derül ki...
Egy hét maradt a csoportos társasági adózás választására
November 20-ig jelentkezhetnek be a csoportos társasági adózásra az adóhatóságnál azok a társaságok, amelyek...
Országszerte új volánbuszokkal utazhatunk
Több mint 20 milliárd forint értékben 352 új autóbusz megvásárlásáról kötött szerződést a Volánbusz Zrt. és a Volán Buszpark Kft. - közölte a Volánbusz.
Nő a szociális intézmények támogatása
Jövőre átlagosan 36 százalékkal emelkedik az önkormányzati, civil és egyházi fenntartású szociális...
Csalók élnek vissza a Tesco nevével
Csalók élnek vissza a Tesco nevével, ismeretlenek hamis nyereményjátékot hirdetve próbálnak adatokat...
Újabb támogatás a munkahelyteremtésekre
Mintegy 150 vállalkozás összesen 2,4 milliárd forint támogatást nyert el a kis- és középvállalkozások...
Fokozott vasúti ellenőrzést tartanak a rendőrök szerdától
Szerda reggeltől csütörtök reggelig fokozott vasúti ellenőrzést tartanak a rendőrök - közölte a rendőrség...
Eredményesek az építőipart támogató intézkedések
A legfrissebb adatok alapján elmondható, hogy eredményesek az építőipart támogató intézkedések. A kormány támogatja az építőipar fenntartható, modern technológián alapuló fejlődését, annak érdekében, hogy eleget tudjon tenni a növekvő megrendelői igényeknek - jelentette ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai...
Startol a kkv-k épületenergetikai fejlesztéseit támogató pályázat
A mikro-, kis- és középvállalkozások hétfőtől adhatják be a támogatási kérelmeiket épületenergetikai...
Érkezik a nyugdíjprémium
Minden nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kap nyugdíjprémiumot, amelyet a novemberi ellátással...
Az otthoni pálinkafőzés adómentességéről egyeztettek az uniós pénzügyminiszterek
Az otthoni pálinkafőzés adómentességéről egyeztettek ismét az Európai Unió pénzügyminisztereinek...
Újabb pályázatokat várnak családbarát szülészetek kialakítására
Újabb pályázatokat várnak családbarát szülészetek kialakítására; a második körben 3,4 milliárd forintra...
November 29-től várja az adományozókat a Mikulásgyár
Az idén is a Millenáris Parkban nyitja meg kapuit a Mikulásgyár központi helyszíne, ahol november 29-től december 21-ig várják a rászorulók számára felajánlott tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szert, jó minőségű ruhát, játékot, könyvet, édességet – hangzott el a jótékonysági akció sajtótájékoztatóján.
Érdemes most beadatni az influenza elleni védőoltást
December végén, január elején érhet Magyarországra az influenzajárvány, ezért érdemes most beadatni a...
Újra lehet pályázni az ingyenes InterRail-bérletekre
Megnyílt az ingyenes InterRail-bérletprogram legújabb pályázati fordulója, amelynek keretében több ezer...
Több mint 250 ezer betöltetlen állás van Magyarországon
A magyar gazdaság egyre erősödő problémája a munkaerőhiány, több mint 250 ezer álláshely áll...
Újabb 964 kistelepülési fejlesztés kezdődik meg a Magyar falu program keretében
Újabb 964 kistelepülési fejlesztés indul a Magyar falu program keretében – tájékoztatta a...
A hétvégén is jellemzően borús lesz az idő
A hétvégén is jellemzően borús lesz az idő, vasárnap többfelé várható eső is. A hőmérsékletben nagy lesz az eltérés, néhol 10 fok körül alakulnak a maximumok, másutt akár 20 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Elfogták a három dílert
A rendőrök Sátoraljaújhelyen három férfit fogtak el, akik a megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív...
Több tíz milliárdos kártól védte meg az országot a jégkárméséklő-rendszer
A talajgenerátoros jégkármérséklő-rendszer működtetése miatt 1 milliárd forinttal csökkentek a...
Hamarosan indul a jelentkezés a külföldi nyelvi kurzusokra
Februártól jelentkezhetnek a 9. és 11. osztályos diákok a külföldi nyári nyelvi kurzusra - közölte Bartos...
A kormány jelentős forrásokat fordít a tanyákon lakók életminőségének javítására
Költségvetési forrásokból, illetve uniós támogatásból jelentős összeget fordít a kormány a tanyákon...
Hamarosan a patikákban az influenza elleni oltóanyag
A jövő hét végén már a patikákban lesz az influenza elleni oltóanyag, a rizikócsoportba tartozók és a 60 év felettiek számára az 1,3 millió adag ingyenes vakcina már elérhető - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón.
Indul az Agrárminisztérium Országfásítási Programja
Elindul az Országfásítási Program hétfőn, a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok...
A betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt a kormány
A kormány a betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt, ezért az egészségügyi fejlesztések egyik...
Több száz milliárd forint babaváró hitelt folyósítottak a bankok
Továbbra is jelentős az érdeklődés a babaváró hitelek iránt, az MTI által megkérdezett bankok már több...
Keresik az év fiatal vállalkozóját
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) 11. alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói...
Nőtt az ivóvízhálózat hossza
Nőtt az ivóvízhálózat hossza tavaly, a települések kétharmada csatornázott, és csaknem teljesen megtisztítják a közcsatornán elvezetett szennyvizeket - derül ki a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a települések infrastrukturális ellátottságát bemutató kiadványából.
Jobb lesz a szakképzés, ösztöndíjakat kapnak a tanulók
A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola, az...
A kormány célja, hogy Magyarország a térség vezető turisztikai központjává váljon
A magyar turizmus az elmúlt években szintet lépett. A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a térség vezető...
Ingyenes wifi-pontokat létesíthet 142 magyar település
Újabb 1780 európai, és köztük 142 magyarországi település létesíthet ingyenes vezeték nélküli...
Továbbra is a készpénz bűvöletében élnek a magyarok
Most már harmadik éve, trendszerűen csökken az OTP Öngondoskodási Index értéke. Ennek számos oka van, amelyek...
Elhunyt szeretteinkre emlékezünk a hét végén
Országszerte sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját mindenszentek és halottak napja alkalmából a hét végén. A Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) által fenntartott temetőkben hosszabb nyitvatartással, reggel 7-től 20 óráig, a temetői irodákban pedig ügyelettel várják az emlékezőket.
Ingyenes koncert és előadás a Fiumei úti sírkertben halottak napján
Szvorák Katalin népdalénekes ingyenes koncertje mellett a Halottak napi szokások a nagyvilágban című előadást...
Változik a közösségi közlekedés menetrendje a fővárosban
Változik a közösségi közlekedés Budapesten a kegyeleti ünnepekkor, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a...
Toborzónap a légirendészetnél
A KR Légirendészeti Szolgálat helikoptervezetőket, mérnököket és szerelőket keres.
Sok a krizantém a piacokon, jelentős áremelkedés nem várható
Kedvezett a meleg időjárás a krizantém termesztésének idén, így a halottak napi virágforgalom túlnyomó...
Változik a vonatok menetrendje a hét végén
Változik a vonatok menetrendje a hosszú hétvége miatt: csütörtökön a pénteki, november 1-jén a szombati, 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a szokásos vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok - közölte a Mávinform.
Kárenyhítő juttatás igényelhető aszálykár után
Megjelent az agrárminiszter agrárkár-enyhítési rendszer keretében alkalmazandó aszályközleménye, amely...
Lejár a banki adategyeztetés határideje csütörtökön
Az adategyeztetés végső határideje csütörtökön lejár, addig minden olyan banki, biztosítós, önkéntes...
Újabb településeken indulnak gyermekétkeztetést szolgáló konyhafejlesztések
Újabb 68 településen kezdődhetnek a gyermekétkeztetés feltételeit javító konyhafejlesztések összesen...
Több mint hetven gyár nyitja meg kapuit a Modern gyárak éjszakáján
Országszerte több mint 70 gyár nyitja meg kapuit a Modern gyárak éjszakáján, november 15-én – mondta a...
Mit tartalmaz az új személyi igazolvány?
Már az igénylő személyi azonosítóját (korábbi elnevezéssel személyi számát) és a lakcímét is rögzítik az újonnan kiállított állandó személyazonosító igazolvány (eSzemélyi) tároló elemén - közölte a Belügyminisztérium (BM).
További 20 milliárd forint jut a falvaknak
A kormány újabb pályázati körről döntött a Magyar falu program keretében, így további 20 milliárd forint...
Az egyetemisták állnak az idei Száraz november középpontjában
Idén az egyetemisták állnak a túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítását célzó Száraz november...
Halottak napja - A katasztrófavédelem a tűzesetek megelőzésére figyelmeztet
Október végén és november elején ügyelni kell a tűzesetek megelőzésére a lakásokban és a temetőkben...
Számos ösztöndíj-lehetőség segíti a hallgatókat
Számos ösztöndíj-lehetőség segíti a felsőoktatási hallgatókat abban, hogy minél inkább a tanulmányaikra...
Hétfőn drasztikus hidegfront érkezik
Drasztikus hidegfront érkezik hétfőn, amely keddre lehűlést és várhatóan országos csapadékot is hoz, de a héten még szokatlanul meleg marad az időjárás – közölte az M1 csatornán szerda délután Fejős Ádám meteorológus, aki azt is elmondta: a következő napokban a szálló por koncentrációja is várhatóan magas lesz.
Már csak pár napig lehet fizetni a régi 500 forintos bankjegyekkel
Már csak egy hétig, azaz 2019. október 31-ig használhatók a régi 500 forintos bankjegyek készpénzes...
Novemberben érkezik a nyugdíjprémium és a nyugdíjkiegészítés
Novemberben érkezik a minden eddiginél magasabb összegű nyugdíjprémium és az egyszeri nyugdíjkiegészítés,...
Megújulnak a zempléni és abaúji várak
Megújulhat a sátoraljaújhelyi vár, a sárospataki vár és a boldogkői vár, miután a projekt 2,65 milliárd...
Rádiós frekvenciákról döntött a médiatanács
Rádiós frekvenciákról döntött a médiatanács és öt évvel megújította a tiszafüredi és abádszalóki...
A fővárosi és 33 vidéki helyszín csatlakozott idén a Szabadulószobák Éjszakájához
Idén 33 fővárosi és vidéki helyszín csatlakozott a Szabadulószobák Éjszakájához, amelyet pénteken tartanak országszerte.
Még mindig több mint egymillió gépjárművet érint
Még most is több mint egymillió gépjárműnek esik január elsejére a kötelező...
14 milliárd forint áll rendelkezésre az ingyenes tankönyvekre
A jövő évi költségvetésben 14 milliárd forint áll rendelkezésre az ingyenes tankönyvekre, ezért fontos, hogy...
Felbolydult idén a garázspiac
Változás állt be a garázspiacon: Budapesten továbbra is egyre többen vásárolnának eladó garázst, ugyanakkor...
Az őszi szünetben is biztosított az ingyenes gyermekétkeztetés a rászoruló diákoknak
A őszi szünetben - ahogyan az összes iskolai szünetben - is biztosítja a kormány az ingyenes gyermekétkeztetést...
Országszerte zajlanak a nemzeti ünnep eseményei
Katonai tiszteletadással, Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
A gyermekek internetes kiszolgáltatottsága ellen jött létre együttműködés
Közösen lép fel a gyermekek internetes kiszolgáltatottsága ellen a Belügyminisztérium, az Országos...
A környezettudatosság lesz az idei Európai Hulladékcsökkentési Hét központi témája
Egész Európában, így Magyarországon is november 16-24. között rendezik az Európai Hulladékcsökkentési Hét...
A családtámogatási rendszer bővülése és újabb gazdaságvédelmi program várható
A családtámogatási rendszer bővülése és újabb gazdaságvédelmi program várható az Országgyűlés őszi...
Már lehet jelentkezni a Modern gyárak éjszakájára
Harmadik alkalommal rendezi meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Modern gyárak éjszakáját 2019....
Meghosszabbították a kerékpárosbarát pályázat határidejét
Meghosszabbított határidőig, november 7-én 12 óráig várja a jelentkezéseket az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Kerékpárosbarát település és Kerékpárosbarát munkahely pályázatokra. A pályázattal a tárca célja az volt, hogy a bevált megoldásokat felkutassa, tapasztalataikat feldolgozza és mintaként átadja, a rendszerszerű fejlesztéseket jutalmazza – írta az ITM.
Hétfőtől eSzemélyihez is hozzárendelhető a vasúti bérlet
Október 21-től a MÁV vasúti bérletei hozzárendelhetők az új típusú - 2016. január 1-től kibocsátott -...
A legtöbb forrást a családokra, a Magyar falu programra és gazdaságra fordítják
A következő években a legtöbb forrást a gyermeket nevelő családokra, a Magyar falu programra és...
Bölcsődetervezési ötletpályázatot hirdet a kormány
Építészeti ötletpályázatot hirdet bölcsődék tervezésére a Lechner Tudásközpont az Emberi Erőforrások...
Vasárnap hajnalban szünetel az útdíjfizetési rendszer
Informatikai fejlesztés miatt vasárnap hajnalban 1 órától 5 óráig az útdíjfizetési rendszerben nem lehet...
Családi programokkal várnak mindenkit a nemzeti ünnepen
Elfogadta a biztosítási tervet az október 23-i nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs - jelentette be a testület vezetője.
Még lehet pályázni a megújult Élvonal kutatói kiválósági program támogatásaira
November 26-ig lehet pályázni a megújult Élvonal kutatói kiválósági program támogatásaira - mondta el Szabó...
Elkezdődött az egységes kérelmek adategyeztetése
A Magyar Államkincstár (MÁK) október 14-én megkezdte a területalapú egységes kérelmek adategyeztetését, az...
A hétvégén is marad a jó idő
A hétvégén is marad a jó idő: sok napsütésre és 20-25 fokos melegre kell készülni - derül ki az Országos...
November közepéig lehet pályázni a Mestervideó pályázatra
November közepéig lehet pályázni a Magyar Államkincstár (MÁK) pénzügyi ismeretek bővítésére meghirdetett...
Agilisabb fogyasztóvédelem kell a pénzügyi fogyasztóvédelemben
A pénzügyi fogyasztóvédelem erősítésére agilisabb szervezetet, kevesebb egyeztetést, több és gyorsabb intézkedést tart szükségesnek a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős új alelnöke. Hangsúlyozta, olyan átalakításokat indítanak el, amelyek a következő hat évre alapozzák meg a munkát.
Magyarország 365 - Péntekig lehet nevezni a fotópályázatra
Péntek éjfélig várják a képeket a magyar kormány által elindított Magyarország 365 fotópályázatra; az...
Megnyílt a pályázati időszak a déli féltekére szóló ösztöndíj programra
Október 15-től lehet pályázni a Kőrösi Csoma Sándor program keretében a déli féltekére szóló...
A személyszállító járműveket ellenőrzik közlekedésbiztonsági akcióban
Háromnapos országos közlekedésbiztonsági akció indult kedden, a személyszállító gépjárműveket ellenőrzik,...
50 millió forintot biztosítanak az újraélesztés iskolai oktatására
A jövő évben 50 millió forintot biztosít az Emberi Erőforrások Minisztériuma az újraélesztés iskolai keretek...
Megkezdődött a jövő évi keresztféléves felvételi eljárás
Keddtől lehet jelentkezni a 2020 februárjában induló keresztféléves felsőoktatási képzésekre. A jelentkezők november 15-ig dönthetik el, hogy mely egyetem vagy főiskola mely képzésén szeretnének továbbtanulni - közölte az Oktatási Hivatal.
A gazdaság igényeihez kell igazítani a szakképzést
A magyar gazdaság kiemelkedő teljesítményének megőrzéséhez, illetve fokozásához szükség van...
Szamosvölgyi Péter (FIDESZ-KDNP) Sátoraljaújhely polgármestere
Ismét Szamosvölgyi Péter (FIDESZ-KDNP) lett Sátoraljaújhely polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai...
Vidéken a kormánypártok, Budapesten az ellenzék szerzett több polgármesteri posztot
A főpolgármester-választást az ellenzék közös jelöltje nyerte a vasárnapi önkormányzati választásokon....
November közepéig is elhúzódhat a választások végleges eredményének megállapítása
November közepéig is elhúzódhat az önkormányzati választások végleges eredményének megállapítása, ha...
2019. december 16. hétfő, Etelka és Aletta napja
Élő adás
Nézze élőben a Magyar Televízió csatornáit, vagy hallgassa kedvenc rádió csatornáját!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nézem meg